Bognár István és Botka Endre a Ferencvárosba igazolt

  • 2017-01-10 14:27:41 |

A bajnoki címvédő Ferencváros két válogatott kerettagot szerződtetett: Botka Endre és Bognár István is a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását.

Az egyszeres válogatott Botka Endre és a válogatott keretéhez tartozó Bognár István szerződtetését is bejelentette a Ferencváros. A jobb oldali védőként bevethető, a nemzeti csapatban a svédek elleni, novemberi mérkőzésen debütáló Botka Endre a Budapest Honvédból szerződött a zöld-fehérekhez, míg Bognár István a DVTK-t hagyta el a címvédő hívására.

- Úgy éreztem, hogy a karrieremre kell figyelnem, és a Ferencvárosnál minden adott ahhoz, hogy bajnokcsapatban szerepelhessek. Nehéz döntést hoztam, hiszen 16 évet töltöttem a Honvédbál, de úgy gondoltam, eljött az idő arra, hogy váltsak, és új környezetben mutathassam meg, mire vagyok képes. Sokakat ismerek a válogatottból, ezért nem lesz nehéz a beilleszkedés. A Ferencvárosból talán egy fokkal könnyebb a válogatottba kerülni, bízom benne, hogy ebben az évben be tudom verekedni magamat, és a kezdőcsapatban találom magam - mondta Botka Endre a ferencvárosi bemutatása után.


- Nem sokszor adódik egy játékos életében ilyen lehetőség, ezért döntöttem a váltás mellett. Az első számú cél, hogy bekerüljek a Ferencváros kezdőjébe, és szeretnék címvédő csapat tagja lenni. Ősszel megtettem az első lépést a válogatottság felé, bekerültem a bő keretbe, mindent meg fogok tenni, hogy pályára is lépjek a nemzeti csapatban - nyilatkozta Bognár István a klub hivatalos honlapjának.

"B" csoport

Csapat M Gy D V RG KG GA P
  • Svájc
4 4 0 0 9 3 6 12
  • Portugália
4 3 0 1 16 3 13 9
  • Magyarország
4 2 1 1 8 3 5 7
  • Feröer-szigetek
4 1 1 2 2 8 -6 4
  • Lettország
4 1 0 3 2 8 -6 3
  • Andorra
4 0 0 4 1 13 -12 0

További mérkőzések

2017. március 25. (szombat)

B |

  • Portugália
  • POR
  • Portugália
  • 20:45
  • Magyarország
  • Magyarország

2017. június 09. (péntek)

B |

  • Andorra
  • AND
  • Andorra
  • 20:45
  • Magyarország
  • Magyarország

2017. augusztus 31. (csütörtök)

B | Groupama Aréna

  • Magyarország
  • HUN
  • Magyarország
  • 20:45
  • Lettország
  • Lettország

2017. szeptember 03. (vasárnap)

B | Groupama Aréna

  • Magyarország
  • HUN
  • Magyarország
  • 20:45
  • Portugália
  • Portugália

2017. október 07. (szombat)

B |

  • Svájc
  • SUI
  • Svájc
  • 20:45
  • Magyarország
  • Magyarország
Főszponzoraink
Szponzoraink
Top